A következő címkéjű bejegyzések mutatása: slr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: slr. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. május 10., vasárnap

Durva szombat délután

Szombat délelőtt bementem érdeklődni a gépem után a szervizbe, de nem tudtak semmi biztatóval szolgálni... (pedig 3 hete bent van már) Utána elmentem egy körre a Roosevelten, két Porsche volt a jutalmam, ráadásul az egyik MKII volt.
Délután mentem rendesen spottolni, de kettőtől négyig szinte nulla volt a sportautóforgalom. Negyed öt felé találkoztam Nylonnal, innentől együtt járkáltunk. Nylonról tudni kell, hogy szerencsét hoz, ha vele spottolsz, biztos lesz valami új! :) Be is jött a dolog, ötkor le akartam lépni, mert még mindig nem volt forgalom, de mondta, hogy maradjak. Megérte várni, mert negyed óra múlva elég erős ötpercünk volt.
Először begurult a térre egy F430 Spider, SLR, 911 Turbo combo, szép sprintet lenyomva el is kaptuk őket:
Visszaültünk a szoborra és vártunk tovább, de gondoltuk, hogy ez már nem lehet ma nagyon überelni. Pedig lehetett! Egy percre a combo-ra begurult a már ismert fehér SLR, körbement a téren, de a Lánchídnál csatlakozott hozzá egy POSCHE CARRERA GT! Szerencsére született olyan kép, amelyiken mindkettő látszik, Nyloné jobb lett: Furcsa, hogy a válság kellős közepén két magyar rendszámos szupersportautóval egyszerre találkozhat az ember. Egyébként, ha lett volna időm gondolkodni eszembe is jutott volna ott rögtön, hogy én már láttam CGT - SLR combot, szóval ez a második volt életemben. :P
Nem volt idő ezzel foglalkozni, rohantam a GT után, mivel beállt a dugóba. Önveszélyes módon a 4 sávos út közepén futottam, nem nagyon érdekelt a dolog. Az autó elejéről is lett képem, amikor indulni szeretett volna, de még előtte álltam úgy tudatta velem, hogy menni akar, hogy rárúgott a gázra.A Carrera GT vadi új, most hozták be az országba. Mi láttuk először Nylonnal és mint kiderült bence93-éknak is meglett, ők az oldalt lévő árkádsor alól fotóztak. Maradtam este hétig és sok érdekes autót sikerült még fotóznunk, például egy Ferrari 308 GTS megállt nekünk, hogy fotózhassuk, majd padlógázzal elszálguldott.
Sajnálom, hogy csak a kompakt gép volt nálam, a rendessel sokal jobb képek születhettek volna...

2009. május 4., hétfő

Tuningshow

Lamboboy barátomtól megtudtam, hogy mikor és hol mennek el a rendezvényről a kiállítók, ezért kimentem és lefotóztam majdnem az összes kiállított autót! Sajnos az időpont nem kedvezett annyira, mert a lemenő nap szembe sütött, egy idő után meg már nem sütött. Azért elég jó fotókat sikerül csinálnom, főleg a sportautókat fogom bemutatni, a tuning-gépek nem érdekeltek annyira.
Nagyon sok amerikai autó volt, sok Mustang, Corvette és egyéb típus jött ki a kapun. Mustangból 6-7 darab is volt:Corvette-ből egy érdekeset emelnék ki, amely flip-flop fényezésű volt. Én azt hittem először, hogy két autóról van szó, mert egyesek fotóján barna volt, míg másokén zöld. Majd, amikor élőben láttam akkor derült ki, hogy a fényezés csapott be.Még egy nagy amerikai sportautóikon képviseltette magát, mégpedig a Dodge Viper. Két SRT-10-es kabrió is ki volt állítva. A gyorsulásokra átépített tréleren hagyta el a kiállítócsarnokot, mg a másik saját lábán távozott. (Szlovák rendszámos, de elvileg magyar, nemrég láttam az Andrássy-n!)
Az Angol-versenyvonal képviselői is részt vettek a rendezvényem, amelynek a nevét nem érzem teljesen helyénvalónak. (egy SLR nem tuningautó, hanem sportautó, csak sokan egybemossák a két kategóriát, nagyon helytelenül!)
Volt Morgan, Lotus és nem angol, de hasonló feelinget hozó Wiesmann is. Morganból kettő volt, de csak az egyiket tudtam lefényképezni. Az Aero 8 megvan, egy 4/2-est viszont nem láttam.
Lotusból egy Elise volt, amely rendesen át lett építve. Teljesen kikönnyítették, matt fényezést és versenycsíkot kapott. (a motorról nincs információm) Tréleren vitték el, elég durván álltak föl vele...A Wiesmann nagyon érdekes volt, előtte még nem láttam ilyet, pedig több Magyar van már, mióta megnyílt a kereskedés. Vérbeli sportautókból sem volt hiány, a kiállítottak nagy része magyar votl! Az SLR, a Gallardo Spider és az Atom is magyar, igaz az SLR szlovák rendszámos, az Atomon pedig még nem volt.
Az SLR-ről és a Gallardo Spiderről még hallhattok tőlem, de ez még titok, csak terv szinten létezk, majd meglátjuk. :) Addig Pssszt!
Nem gondoltam volna, hogy a z SLR lábon fog elmenni, pedig így volt. Szép sorozatot lőttem róla, ez volt az 5. utcán látott SLR-em!A Gallardo Spidert már régóta üldöztem, de mindig este járkált a belvárosban, azóta sem kaptam még el. Itt sikerült lefotóznom. (kezdett sötétedni, a hátulja már bemozdult)Az Ariel Atom nagy durranásnak számít hazánkban, ez az első darab. ITT kaphatok több információt róla. A számadatokelég meggyőzőek: 2,9 mp (!) alatt van százon és 240 km/h a vége (elektronikusan korlátozva), midez egy 300 lóerős Honda motor segítségével.A Porschék közül elég keveset sikerült elkapnom, de a lényegesek azért megvannak. Két tuning Cayenne is volt, abból a durvább nincs meg, a másik meg nem olyan érdekes. A 911-esek köül viszont két érdekes darab is meglett, az egyik a Hungaroring 911 GT3 CUP-ja: a másik pedig egy O.CT Tuning által tuningolt 911-es: (ami a honlapon lévő kinézet óta tovább módosult)
A sokak által kedvelt tuning-sportautó három generációja is képviseltette magát, sajnos a legújabb nem volt kiállítva. A Skyline-ról van szó, amiből R32, R33, R34 is volt, de R35-öt nem láttam. Az R32 magyar, az R33 angol rendszámos (nem tudom honnan jött), az R34-es pedig Bécsből látogatott hozzánk. (furcsa, hogy a rendszámán egy Honda tuningcég neve állt.)
Az autók időrendi sorrendben:

R32: R33:R34:Sokan mondták, hogy nem volt olyan jó a show, a kiállítók standjai nem voltak elég látványosak és a programok sem voltak elég izgalmasak. Ezt a nézőszám is igazolta, nagyon kevesen látogattak ki a rendezvényre. Pedig nemzetközi cégek is részt vettek rajta (például ABT stand is volt), de úgy látszik a válság itt is éreztette hatását.
Reméljük jövőre még jobb lesz, tudósítás arról is várható!

2009. február 10., kedd

Ismerős SLR a 5th Gear-ben!

Reggel megnéztem a Fifth Gear legújabb részét és a pályalátogatásos 3-as BMW tesztben a háttérben észrevettem egy 722-es SLR-t, amelyet már én is láttam itthon, igaz még más fényezéssel.

Én még a Carbon Black Rally-s, felmatricázott sima fekete fényezéssel láttam, azóta bemattult! :)
Nekem így jobban tetszik, igaz a narancssárga csík jól állt a régin, csak a matricák nem illettek a képbe.


Találtam még egy képet róla, gondolom ugyan azon a pályán készült róla:

2008. november 30., vasárnap

Magyar rendszámos SLR!

Már régebben is tudtuk, hogy van Magyar SLR, de sikerült kideríteni, hogy hol szokott parkolni!
A rendszámkeretről gondolhattuk volna, mert az Exclusiverent udvarán áll.
Odamentem, miután Lattila tett föl képeket (belülről is, igaz ő ügyfél), megkérdeztem, hogy fotózhatok-e, de elküldtek, mert nem az övék a kocsi, nincs itt a tulaj stb. ... Nem hagytam annyiban a dolgot, elmentem a telep mögé és szerencsére a kerítésen keresztül tudtam fotózni. Elég jó képek lettek, elégedett voltam, addig míg Nylon föl nem töltötte a képeit. Ő nem kérdezett, csak bement és nem szólt rá senki, hogy ne fotózza... Még visszamegyek valamikor, hátha még ottlesz. Igaz, Lattila mondta, hogy tavasszal elviszi! :)
A képem az SLR-ről:

A GARÁZS tesztelhette ezt és szerintük ez egy Brabus Edition modell. Nem hallottam még ilyen limitált szériáról, de lehet... VIDEÓ

2008. november 2., vasárnap

Horvátországban járt a Román-Magyar SLR

Autogespoton találtam meg a "félig" Magyar SLR-t, épp Horvátországban volt. Nem hotelnél állt, mint nálunk, csak egy sima utcában:
Ezen a képen a tulaj is látszik! Itt a többi kép róla.
A Forma 1 alatt szinte minden nap láttam a Kempinskinél, ezért nagyon sok fotó született róla!
Mozgásban is láttam, talán egyedüliként a "penge_verdások" közül:

2008. október 13., hétfő

Van magyar SLR!!!

Nem olyan rég hallottam pletykákat, hogy van magyar rendszámos SLR is, de senki nem láttam még mostanáig! Lolalal volt olyan szerencsés és elkapta a Budagyönygyénél!


Szép fehér, fekete felnikkel! A fekete felnik nem tetszenek annyira, de nem is az enyém... :D A rendszámkereten
az exclusiverent.hu rekláma van, lehet, hogy a tulajdonosáé. (nem hiszem, hogy ezt is ki lehet majd kölcsönözni)
Remélem másoknak is sikerül majd elkapni, én ritkán járok arrafelé, de majd elnézek egyszer emiatt!

2008. október 1., szerda

Mercedes SLR 722 (Carbon Black)

Délelőtt kaptam egy SMS-t Mufracsektől, hogy egy SLR 722-es és ez 575 van a Roosevelten, ezért egész nap nem bírtam magammal... (A tanár el is vette a telefonom, mert látta, hogy órán olvastam az SMS-t )
Suli után rohantam ki és nagy szerencsémre még ott volt a gép! Később jött egy Mercedes tréler és kiszállt belőle egy szerelő. Odament a kocsihoz és elkezdte nézegetni... Kiderült, hogy azért nem ment tovább a Carbon Black mezőnyével, mert elromlott a motorja! Szerintem egyébként elektromos hiba lehet, mert az ablakot sem tudták felhúzni és a szerelő is a gyújtáskapcsolót nézte nagyon. Rákérdeztem a szerelőnél, hogy mi lehet a baj, de csak anynit válaszolt, hogy: "Nem nyilatkozhatok!" . (Nagy szégyenfolt ez a Mercedesnek)



Nagyon szép képeket sikerült csinálnom erről a ritkaságról, de sajnálom, hogy a többi társa már nem volt ott... (egy 612-est láttam a mezőnyből, de arról sincs fotóm)


2008. szeptember 19., péntek

Videók

Két szuper videót is találtam, amelyek Magyarországon készültek és sportautó-combok vannak rajtuk!


Mercedes SLR - Porsche Carrera GT

Ezt a combo-t már én is láttam, sőt ősszel is elkaptam őket, de a két kocsi között volt fél perc szünet és az SLR-ről nem született fotó.



Pagani Zonda - Ferrari F430

Bader körül forog mostanában a világ, mert sorra tűnik föl jobbnál jobb autókban. Most látták CCX-szel, de a nyáron ebben a Zondában és egy Roadster F-ben is látható volt. A mögötte jövő F430-ról nem sokat tudni, de nem is ez a fontos a videóban.

2008. július 15., kedd

Román SLR érdekességek

A Román SLR először a Westend-Hiltonnál tűnt föl, Mufracsek találta meg. Most a Kempinskinél parkol egészen csütörtökig. Apropó parkolás! Ez is nagyon ráállt a falra az orrával:

A tulaj magyar származású, de Romániában él. Annyit tudni róla, hogy játékgépekkel szerezte a vagyonát, a múltkor szerepelt a Fókuszban. Krissnek volt egy gondolata, hogy ez állt itt régebben ideiglenes német rendszámmal:
(a kép Mufracseké)

Amikor én kimentem hozzá zuhogott az eső, de így is jó képeket készítettem. Épp elindultam haza, amikor megérkezett az arany GT Speed, ezér visszamentem combo-fotókat fotózni, de nem "jól" állt le a Speed... Legjobb képem róla: