2010. április 11., vasárnap

Hungaroring nyílt nap 2010. 04. 05

Nagyon vártuk már az idénnyitó nyílt napot, mivel az őszire nem mentünk ki. (meg is bántam) Érdekes módon elseje helyett 5-én, pont húsvétkor volt, de ez nem akadályozott meg bennünket, hogy kimenjünk. Az idő már annál inkább, mivel reggel szemerkélt az eső és borult volt az ég. Szerencsére Matt-hew-ék kivittek kocsival, így nem kellett a sárban gyalogolnunk ki a pályára.
Nagy meglepetésünkre már nyitáskor is sokan voltak, régi ismerősök és új autók egyaránt. Ezen a pároson akadt meg először a szemünk:  (a rendszámok ellenére magyarul beszéltek, szóval nem tudom mit higgyek)
















Mindkét autó jól ment a pályán, bár én a Nissantól nagyobb hangot vártam. (így sem volt rossz)





























A sötét idő miatt alacsony záridőkkel kellett dolgozni és a polárszűrőt is el lehetett felejteni, de azért svenkeléshez jó volt ez az idő és jó pályaképek is születtek:





























És ha már a Corvette-knél tartunk, az állandó Z06-hoz most csatlakozott egy fehér és egy sárga Corvette is, bár a Z06 ment most is a legjobban közülük.















Volt még kint pár amerikai autó, közülük is a rendőr Saleen és az ismert Shelby GT500 párosa tűnt ki leginkább. A Saleen fényhida jó szolgálatot tett az esőben, mert így már messziről láttuk a pályán még a vízfüggönyön keresztül is.















A japán gépek is szép számmal kivonultak, a Toyoták külön csoportot alkotva, szinte találkozószerűen álltak be az egyik sarokba.
















A fehér Toyota tulaja, akit sokan ismerhetnek A Belsőségről már a nyári nyílt nap után megígérte, hogy legközelebb elvisz egy menetre. Ezt most sikerült is megvalósítani. Nagyon nagy élmény volt, köszönöm neki utólag is! Érdekes volt a beszállás, mivel nem ültem még kagylóülésben + az öveket is tanulni kellett, de végül kijutottunk a pályára és nagyon jót autókáztunk a csúszós burkolat ellenére. (ami ugye egy driftautónak nem hátrány, szépen lehetett "korrigálni" a megcsúszásokat)












































A japánoknál maradva a híres Skyline sorozat két évjárata is kint volt, két R35-ös és egy R33-as jelent meg:





























De nem csak én autóztam a ringen, Gabennak és Zonak is sikerült olyan sofőrt találni, aki elvitte őket egy menetre. Mindketten Porsche-val mentek, Gaben egy 911 Turbo-val, Zo pedig egy Cayman S Sport Editionnel:















Matt-hew is talált egy ismerős tulajt, aki bele is ment, hogy elviszi, de mégsem sikerült a dolog. (pedig az autó ment a pályán.) Azért kapott egy emailt és csináltunk pár fotót az autóról:















Hazafelé is autóval mentünk és sikerült megtalálni egy magyar SLR lakását, ahol sajnos takarásban, de sikerült lefotózni az autót. (szerencsére van már képem róla utcáról) Nagyon jól sikerült a nap annak ellenére, hogy egész nap áztunk, reméljük, hogy a nyári is ilyen jó lesz legalább.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Egészségedre ;)